2012. március 27., kedd
A bolhaszar!
2012. március 2., péntek
IZLAND megcsinálta!
A büszke vikingek kései utódai a maguk kis jeges országában megtették azt, amit a nagy európai kultúrák nem tudtak: szembeszegültek a rendszerrel, nem alkudtak meg, és egy igazi népi forradalmat és a legjobb értelemben vett nagybetűs demokráciát valósították meg.
Izland megcáfolta a nálunk már elfogadott álláspontot, miszerint egy kis ország teljesen ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzhatalommal szemben, és bebizonyította, hogy nem kell feltétlenül egy „szuperállam” tartományává válni a globalizáció-vallás nevében. Nevezhetjük ezt akár „viking szellemnek”, de valójában összetartásról van szó: ha egy nemzet nem hagyja, hogy belülről legyen bomlasztva, akkor bármire képes!
Alkotmányozás izlandi-módra
2010. novemberében egy izlandi népszavazás kiválasztott 25 „közönséges” állampolgárt, akikre az ország új alkotmányának elkészítését rábízzák. A korábbi alkotmányuk 1944-ben jött létre, amikor az ország független lett Dániától, és többé-kevésbé a dán alkotmány hasonmása. Talán azért sem lehet többet hallani az izlandi alkotmányozásról, mert ez egy pofon volt az EU „szuperállam” számára, ahol úgy lett bevezetve a lisszaboni szerződésnek nevezett alkotmány, hogy el lett kerülve a népi konzultáció, miután egy első változatot több nemzeti népszavazás is visszautasított. Csak az ír kormány mert népszavazást rendezni a második változatról, ami „lisszaboni szerződésnek” lett átnevezve, és miután ez az egyetlen népszavazás is nem-et mondott, az EU ismét szavazásra kényszerítette az íreket, immár gazdasági katasztrófával fenyegetve, ha továbbra is nemmel szavaznak. Hát így született meg az EU csodálatos „alkotmánya”. Ezzel szemben az izlandi alkotmányozás egy igazi demokratikus példa, figyelembe véve a polgárok véleményét, és minimális szerepet hagyva a politikának.
Izland népszavazás útján hozott létre egy polgári alkotmánybizottságot, aminek a tagja bármelyik felnőtt állampolgár lehetett, amennyiben nem büntetett előéletű, nem politikus és egy pártnak sem tagja (!), valamint legalább 30 támogatóval rendelkezett. Összesen 522-en jelentkeztek, akik közül a népszavazás 25 embert választott ki: nőket és férfiakat, értelmiségieket és munkásokat, akik néhány hónapon át fizetett szabadságot kaptak munkaadóiktól, és az alkotmányozásra szentelték idejüket. Közben már hónapok óta az izlandi polgárok javaslatot küldhettek az új alkotmánnyal kapcsolatban, és ezeket az alkotmányt alkotó polgárok alapanyagnak tekintik. A beküldött javaslatokból világossá vált, hogy olyan alkotmányt szeretne a többség, amely az izlandi természeti kincsek államosítását, valamint a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalmi ágak szigorú különválasztását garantálja. (A három hatalmi ág különválasztásával elképzelhetetlen például, hogy az alkotmánybíróság tagjait egy hatalmon lévő párt választja ki a saját soraiból, vagy hogy az alkotmányozás egyetlen párt monopóliuma legyen...)
Nem kívülről vártak segítséget
Amikor 2008-ban a nemzetközi bankrendszernek sikerült a csőd szélére juttatni Izlandot (is) a mesterségesen keltett hitelválsággal és az izlandi valuta bedöntésével, az európai sajtó tele volt az izlandi gazdaság összeomlásával. Az EU akkor villámgyorsan felajánlotta Izlandnak a csatlakozás lehetőségét azzal, hogy segít neki kikecmeregni a pácból. (Ezt tette az EU az eladósodott közép-európai és balti országokkal is az elmúlt években, de eddig még senkit sem húzott ki a pácból.) Izland erre azt válaszolta, hogy nem kér a csatlakozásból, megoldja inkább egyedül a problémát.
Aztán egy népszavazás eredménye alapján (!) úgy döntött a kormány, hogy az adófizetők nem fogják állni a magántulajdonban lévő bedőlt izlandi bankok tartozásait. Erre persze a nemzetközi bankrendszer még inkább lenyomta az izlandi valutát, ami hirtelen 80%-ot veszített az eredeti értékéből! Ez nagy törés volt az ország élelmiszerellátásában, hiszen addig szinte minden mezőgazdasági termék importálva volt, és azt gondolhatták a nemzetközi uzsorások, hogy Izland már a markukban van. De tévedtek.
Az izlandi kormány a bankokra el nem költött pénzzel rendkívüli támogatást nyújtott a parasztoknak, akik rengeteg üvegházat tudtak létrehozni, munkahelyeket és főleg élelmiszer ellátást biztosítva ezzel. Közben, hogy a multinacionális cégek ne tudják kihasználni a helyzetet és fillérekért felvásárolni az országot. a kormány korlátozta a tőke beáramlást. Támogatást kaptak a vállalkozók is, hogy felturbózzák az export termékek előállítását – főleg a hal- és az alumínium termékek –, amelyek a nemzeti valuta leértékelése által nagyon vonzóvá váltak a nemzetközi piacon, és ez lényegében felszívta a válság miatt keletkezett hirtelen munkanélküliséget.
Tavaly már 1,2 % volt a gazdasági növekedés, ami várhatóan folytatódik. A nemzeti valuta is felértékelődött, de egy olyan optimális szintre, amely továbbra is kedvező az export számára. A munkanélküliség pedig, ami a válságot követő hetekben 20 százalékra rúgott, gyorsan visszaesett 8 százalékra, és ma már az 5 % felé tart.
Az izlandi példa
… avagy Európának is ez a megoldás
Az izlandi események összefoglalva:
– 2008 - a válság éve Izlandon, aminek következtében a nemzeti valuta összeomlott, a pénzpiac leállt, az ország 'de facto' csődbe jutott - államosítják a legnagyobb bankot.
– 2009 - nagy demonstrációk által a kormányfőt és az egész kormányt lemondásra kényszerítik. A politikusok a Nagy-Britanniával és Hollandiával szembeni adósság visszafizetéséért kardoskodnak - ez 3500 millió euró, amit 5,5 % kamatra kellene törleszteni 15 év alatt, amely véglegesen romba döntené Izlandot.
– 2010 - az emberek újra az utcákra vonulnak és kiharcolják, hogy népszavazás legyen. Az elnök ezt nem ratifikálja, és már januárban kijelenti, hogy neki erről először konzultálnia kell az EU-val. Az emberek természetesen újra az utcákra vonulnak, és márciusban megtartják a népszavazást, amelyen 93 %-ban elutasítják a tartozás visszafizetését.
A kormányt annak kivizsgálására kényszerítik, hogy milyen jogi felelősség terheli az egyes politikusokat a válságért, majd több bankárt is letartóztatnak, mire a többiek menekülőre fogják. Mindeközben elkezdődik az új alkotmány előkészítése.
– 2011 - februárban a lakosok által a lakosok közül közvetlenül kiválasztott 25 emberből álló alkotmányozó nemzetgyűlés benyújtja az alkotmánytervezetet, ami már nem a dán alkotmányból van levezetve, hanem az izlandi polgárok konszenzusa által jött létre.
Összefoglalva:
– a kormány lemondatva
– a felelősök felelősségre vonva (többnyire le is csukva)
– népszavazás volt a „kölcsönök” visszafizetéséről, amelynek az eredménye természetesen az, hogy a lakosok nem kötelesek visszafizetni azokat az adósságokat, amelyeket a politikusok vettek fel az ország rovására
– a nagy bankok államosítása, majd egy új, a nép akaratán alapuló alkotmány megalkotása, amelynek egyik alaptétele, hogy a polgár a legfőbb politikaformáló tényező, nem pedig a politikus.
Ezek után talán érthető, miért nem kötik az európai lakosság orrára, mi folyik Izlandon... De azt a fegyelmet is vegyük észre, ahogy a tömegmédiában dolgozó több ezer újságíró mindeddig a parancsot szigorúan betartva meg sem pisszent. Pedig az internet korában már semmit nem lehet sokáig eltitkolni!
A pangasius-átverés
Mintha két malomban őrölnénk. A pangasiushívők szerint a vietnami cápaharcsa húsa "tömör, omlós és hófehér", szinte szálkamentes, és "nincs az a kellemetlen halszaga, mint általában a hazai halaknak". A Mindmegette.hu receptportál "mesterszakácsai" szerint a pangasius "fehérhúsú csodahal", ami "gyerekeknek is ideális".
2012. február 26., vasárnap
Save your baby!
Wireless cell phone video security solution is here adding a sense of personal protection and safety it offers you real-time video monitoring.
This know-how utilizes the most powerful software applications for distantly monitoring from Anyplace in the globe.This is a solution that will turn any regular mobile phone into a high end surveillance device.
The security system brings video from video source such as USB or IP Webcam to your cell phone. It contains both the client and server software.
You can watch your residence, business, babysitter, parents, pets, etc.
You can watch live pictures from your cameras on mobile phone using any kind of online connection from any location in the globe. In case of invasion, a real image helps prevent false alarm and cancel police dispatches to avoid the fines.Enjoy the freedom of watching all your cameras on cell phone anytime and from anyplace with just the press of a button.
How does cellular security work:
You attach your webcam (USB, IP camera, or Camcoder) to your home pc and setup the software.The application captures video and sound from webcam and sends it, as compressed media stream, to web server.
You login to this Web server from your mobile phone and view your camera.
No particular software for your mobile phone is needed.
All regarding cell video surveillance.
2012. február 24., péntek
Az évszázad csalása!
Volner János jobbikos képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján a következő szavak hangzottak el: "a PSZÁF adatai szerint a bankok mintegy 1626 milliárd forintnyi hitelt vettek fel eurón kívüli valutában, ugyanakkor több mint 7600 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki. Vagyis a bankok bizonyítható módon nem váltottak devizára forintot.."
Magyarán: a kihelyezett hitelek 80 %-a tulajdonképpen nem is volt egy pillanatig sem deviza alapú (svájci frank, jen stb.), hanem egyszerű forint hitelek voltak, amire ráaggatták a devizás elszámolás külső mázát, majd a megváltozott kamatok, árfolyamok, és kockázati felárak alapján elképesztő profitot akartak bezsebelni rajta.
És mindezt egy hatalmas csalásra alapozva... Mert ezt nem lehet más szavakkal illetni. Ez bizony csalás a javából. Méghozzá társadalmi méretű, sőt valószínűleg európai méretű (más országokban is ugyanez folyt)! Vagy nem is tudom milyen kifejezést kellene alkalmazni arra, amikor meghamisított adatok alapján a nagyjából 6000 milliárd forintnyi (7600-1600=6000) deviza alapúnak álcázott hitelből a törlesztőrészletek indokolatlan felduzzasztásával kb. 9000-12000 milliárdnyi profitot akarnak zsebre vágni. És mindezt egy, már koldusszegényre züllesztett társadalomban!
Ha ez nem egy világraszóló köztörvényes bűncselekmény, akkor mi az? Minek nevezzük azt, amikor egy vérlázító hazugság alapján egymillió koldus-egere családot akarnak megrövidíteni és még kitüntetést is várnak érte?
Kutatok a magyar történelemben, hogy volt e már hasonló méretű csalási-lopási művelet, de amiket ismerek (A Nagy Lajos korabeli arany-panamáktól Szerencsés Imrén át a közelmúlt Postabank-BKV stb. botrányig) azok bizony méreteiben messze eltörpülnek ehhez képest. Tehát a szenzációsnak tűnő címünket szép szerényen akár az évezred csalására is módosíthatnánk.
Ugye sokszor emlegetjük azt, hogyha valaki egy tyúkot ellop, akkor börtönbe kerül, de ha egy országot akkor béke Nobel díjat. És ezek a kedves bankok most a kormánnyal történt devizahiteles-mentő megállapodás alapján lemondanak a profitjuk egy jelentős részéről, több száz milliárdról! És a nemes lelkük nem szakad bele ebbe a jóságba!
Tényleg komoly teljesítmény ez a bankok részéről. Egyrészt színészi, mert ehhez tényleg vastag bőr kell, hogy ezt valaki így el tudja játszani. Másrészt a csalás ilyen szintű kidolgozása nagyívű gondolkodást feltételez.
A pofátlanság dimenziói lenyűgözőek!
És a kormányunk ezután a dolog után úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, sőt ezek a kedves emberek komoly segítséget nyújtottak a magyaroknak. Nem lesz semmiféle kivizsgálás az ügyben, sőt nagyon örülünk a dolognak, mert a megegyezés nagyon jótékonyan fog hatni a forint árfolyamára. És a bankszövetség elnöke olyan jóságos arcot vágott a megegyezés bejelentése során, hogy tényleg látszott rajta, hogy a lelkéből beszél. Éppen hogy csak a sírásával nem küszködött.
Mindez természetesen csak itt történhet meg egy abszurd országban és egy abszurd korban, ahol néhány ember - következmények nélkül - grandiózus mértékben csinálhat hülyét egy egész társadalomból. És mi abszurd módon toleráljuk ezt!
Kedves honfitársaim! Azért mi is megérdemlünk minden elismerést saját magunktól!
Irán bankjára fáj a Rothschildok foga!
A 9/11 előtt hét országnak volt saját központi bankja: Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és...Iránnak.
Az iszlám tiltja az uzsorát és ez komoly problémát jelent a Rothschildéknak. Néhány száz éve a kereszténység is tiltotta az uzsorát, mert úgy vélték, hogy ez kizsákmányoláshoz és elnyomáshoz vezet.
1815-ben a Rothschildok átvették az 1694-ben alapított Bank of England irányítását megalapították a Bank of Englandet. Ezáltal átvette a teljes brit gazdaság feletti kontrollt, amellyel aztán igába hajtotta az országot és később az egész világot. A módszer az volt (és jelenleg is az), hogy korrupt vezetőket juttattak az országok élére, akik hatalmas kölcsönöket vettek fel, amiknek visszafizetése lehetetlenné vált. Akik nem engedelmeskedtek a Rothschild kijelölte irányelveknek, azokat eltávolították, vagy megölték (Orbánt is jól megfenyegették) és ha ez sem sikerült, akkor megszállták az országot.
A Vörös Pajzsos hatalmas befolyással rendelkezik a világ irányítása felett: övé a véleményalkotás, a média, amivel becsapja az emberiséget és ez az egyik legfontosabb támadófelülete ellenünk. Övé a világ majdnem összes aranya és az arany árának szabályozása, a Bank of England, a Federal Reserve, az Európai Központi Bank, az IMF, a Világbank, a Bank of International Settlements és a MNB, amely függetlenedésének híre miatt akkora hisztériát csaptak, hogy zengett tőlük a világsajtó.
2012. február 19., vasárnap
Már verik az új forintot. Erre van pénz?
A Pénzverő február közepétől kezdi el verni azokat pénzérméket, amelyeken az új Alaptörvénynek megfelelően a Magyar Köztársaság helyett Magyarország felirat lesz látható.
Megszokott pénzeink átmérője, súlya és anyaga is megmarad, egyedül a felirat változik majd. Először a húszforintosokat verik újra, mondta a Kossuth Rádió Krónikájának Horváthné Rudolf Teréz, a Pénzverő kereskedelmi igazgatója.
Az Alaptörvény 2012. január 1-től hatályos, ez azt jelenti, minden január 1-jét követően megjelenő pénzérmén a Magyar Köztársaság helyett Magyarország feliratot kell megjeleníteni a kibocsátó hatóság megnevezéseként. Mivel a forgalmi pénzek élettartama 20-30 év, a Magyar Nemzeti Bank ezeket csak a kopásuk arányában fogja lecserélni, magyarázta Horváthné Rudolf Teréz.
Megmaradnak törvényes fizetőeszközként a Magyar Köztársaság feliratú érmék is, de azért, hogy az új megnevezésnek emléket állítsanak, a Magyar Pénzverő 2012. január 1-jével első napi vereteket tartalmazó forgalmi sort bocsátott ki. Ez egy díszcsomagolású, ünnepélyes változat, amelyben minden címlet – az öt forintostól a 200 forintosig – megtalálható.
Február második felében először a húszforintosok jelennek meg a pénzforgalomban, ekkor kezdődik az új feliratos érmék tömeggyártása. Idén valószínűleg csak a kis címletek, az öt-, tíz- és húszforintosok kerülnek sorra, tette hozzá a kereskedelmi igazgató.
forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/2012/02/18/12/Mar_verik_az_uj_forintot__megmutatjuk.aspx?source=hirkereso
Tarlós kitálal - lepapagájozta Rogánt, és Lázárnak is beszólt
"Nem akarom minősíteni Lázár kijelentését"
- De egyébként az sértő lenne, hogy ha így fogalmazott volna a miniszterelnök vagy bárki más, hogy ön Demszky Gábor politikáját folytatja? Ez egy sértő megjegyzés?
- Én nem sértőnek nevezném, tévesnek. Nézze, ha most önre valaki azt mondaná, hogy hidrogénszőke a haja, ön se tekintené sértőnek, csak megjegyezné, hogy nem igaz, és teljes joggal jegyezné meg. Ami Lázár János kijelentését illeti, hát én nem akarom minősíteni. Most legalább hallottam, hogy mi az a kifinomult stílus, amit nálam annyian hiányolnak, és olyan sokszor. Feltételezem, hogy Lázár János személy szerint nem rám gondolt, hiszen akkor nem 53-ik helyen állnék a városháza fizetési listáján.
A városra gondolt, de itt se stimmel a dolog, hiszen, ha megnézi, most csak azért mondom Hódmezővásárhelyt, mert hiszen Lázár János kollégám és barátom hódmezővásárhelyi polgármester. Hódmezővásárhely arányaiban jóval többet visszakap a személyi jövedelemadóból, vagy ha már a tömegközlekedést tekintjük, azért hoztam el ezt a cédulát, hogy nehogy tévedjek a számokra.
- Mert ez micsoda?
- A kollégáim kigyűjtötték, a hódmezővásárhelyi közösségi közlekedés teljes működési költsége egy évben összesen 150 millió forint. Ehhez képest az átengedett szja-bevétel a hódmezővásárhelyi gépjárműadóval együtt súrolja a kétmilliárdot. Ilyen az arány, de mondhatnék más várost is, például Debrecent, ahol az szja és a gépjárműadó mértéke szintén fedezi az öt-hatmilliárd körüli közösségi közlekedési működési költséget. Hát ez Budapesten egyáltalán nem így van.
Budapesten a BKV működési költsége évente 140-139 milliárd forint, és ehhez képest az itt befizetett 500 milliárdnyi személyi jövedelemadóból a város összesen ötmilliárdot kapott vissza. Tehát, hogy ha én a számokhoz ragaszkodom és a tényekhez, és eltekintek a kommunikációs bűvészmutatványoktól, akkor az derül ki, hogy nem Budapest az, aki tartja a markát, hanem más városok. Ami pedig...
forrás: http://www.femina.hu/hirhatter/tarlos_istvan_kitalal
2012. február 17., péntek
A mai legkeresettebb magyar hírek!
1. Megjött az adat: a GDP 80,3 százaléka az államadósság
Az MNB adatai szerint az államháztartás adóssága 2011 végén a GDP 80,3 százalékát, 22 649 milliárd forintot ért el. Az államadósságot a negyedik negyedévben a forint gyengülése 765 milliárd forinttal növelte meg. Tavaly a harmadik negyedében jelentősen, a GDP 82,6 százalékára ugrott fel az államadósság a forint gyengülése miatt.
http://privatbankar.hu/makro/megjott-az-adat-a-gdp-803-szazaleka-az-allamadossag-244815
7,2 millió forintból felújított és bebútorozott, 116 négyzetméteres szolgálati lakást kapott az eladósodott Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, Pálffy Kinga, írja a Blikk. A felújítás 4,5, a bútorzat 2,7 millió forintba került, közölte a napilappal a Miskolc Holding Zrt. Pálffy Kingát hiába kereste a Blikk. Kriza Ákos polgármester kijelentette, hogy azonnali vizsgálatot kezdeményezett, korábban jutalom-és prémiumstopot rendelt el.
http://index.hu/belfold/2012/02/17/luxuslakast_kapott_a_miskolci_vagyonkezelo_vezere/
3. Épül az álom-IC: magyar vasútnak magyar kocsit!
4. Akár 80-90 százalékkal is kevesebb lehet a fűtés
A passzívházak kapcsán leggyakrabban említett ellenérv, hogy többe kerül a megépítésük, mint egy hagyományos építkezés. Egy passzívházként megépülő szerkezetkész családi ház átlagosan 15-20 százalékkal költségesebb, a megtérülés azonban kézzel fogható. „Technológiától függően akár 80-90 százalékkal is csökkenhet a fűtési költség egy átlagos épülethez képest, de még egy alacsony energiaszintű épület esetében is elérheti a megtakarítás a 60-70 százalékot" - mondta el Debreczy Zoltán, a Magyar Passzívház Szövetség elnöke. Hozzátette: „A fenntarthatóság jegyében mindemellett az sem elhanyagolható szempont, hogy évente tonnás nagyságrenddel kevesebb széndioxid-kibocsátást okoz.
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/akar_8090_szazalekkal_is_kevesebb_lehet_a_futes.html
5. Az új tűzvédelmi szabályzat tízezer feletti munkahely megszűnését hozhatja
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) legutóbbi módosítása korlátozza a logisztikai épületek raktározási magasságát, rendkívül hátrányosan érinti a már válságban lévő ipari szektort, éves szinten akár 1,5 milliárd forint bevételkiesést jelenthet az önkormányzatoknak és több ezer munkahely megszűnéséhez vezethet - állítja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a három szervezet közös közleményében.
2012. február 14., kedd
A mai legkeresettebb hírek!
Egy megható történet
Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige (Rachel McAdams) és férje Leo (Channing Tatum) éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik. Egy autóbaleset következményeként az ifjú ara kómába esik, azonban miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leonak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra belészeressen…
A bűbájos Rachel McAdams (Szerelmünk lapjai, Az időutazó felesége, Ünneprontók ünnepe) és a szívtipró Channing Tatum (A bűn hálójában, Step Up, A sas) főszereplésével készült Fogadom című romantikus dráma február 9-én érkezik a hazai mozikba.
A második.
Három államban szavaznak egyszerre kedden a republikánus előválasztási szezonban, ezúttal pedig korántsem biztos, hogy a versenyben vezető Mitt Romney háromból három győzelemmel zár majd, a legelső, iowai szavazást megnyerő Rick Santorum meglepetést okozhat.
http://index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2012/02/07/ez_santorum_utolso_eselye/
A harmadik.
Jeremy Lin szállította a győzelmet.
A New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.
http://mno.hu/sport/jeremy-lin-szallitotta-a-gyozelmet-1050901
A negyedik.
Meghalt Whitney Houston - Bobby Brown magánkívül van a fájdalomtól.
Meghalt Whitney Houston - a 48 éves énekesnő halálának okáról hivatalosan egyelőre semmit nem közöltek, de állítólag szállodai szobájának kádjában fulladt meg. Exférje, Bobby Brown teljesen összetört a hír hallatán.
http://www.life.hu/legykepben/20120212-meghalt-whitney-houston.html
Az ötödik.
Az egyik legkeresettebb online hirdetési portál.
http://aprod.hu/?gclid=CIyLlYCKna4CFcGDDgodGRvPeA
2012. február 12., vasárnap
Bálint nap. Valentine's Day.
Szent Bálint napján (Február 14-én) tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és az utóbbi másfél évtizedben népszerűvé. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium_Romanum_Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill (+ Róma, 869.február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.[1]
Ennek a napnak a népszerűsége a virágkereskedésnek és különösen az ezt szolgáló reklámoknak köszönhetően megnövekedett. A napot átszövi sok hagyomány, ugyanúgy mint az 1990-es években népszerűvé lett, az USA-ból és Írországból importált Halloweennek.
forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint-nap
kép forrása: http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/12_adj_istenem_szerelmet/
2012. február 10., péntek
Tudsz segíteni? Ha igen tedd meg most! Can you help? If so do it now!
Tekintettel arra, hogy az effektív éhezéssel fenyegetett gyerekek száma a leghátrányosabb kistérségekben a legmagasabb, s a 2010-es költségvetési megvonások következtében a következő hónapokban itt ölthet drámai méreteket a gyerekéhezés, a következő hat hónapban a 33 leghátrányosabb kistérség iskoláiban étkezési támogatásra szoruló – összesen 36 000 – gyerek számára havi 3.000 Forint értékű egészséges élelmiszert szeretnénk biztosítani.
Kezdeményezésünkhöz minden élelmiszer- ill. pénzadomány felajánlását szívesen fogadjuk, de leginkább mindenki aktív segítségére (ötleteire, öntevékeny helyi kezdeményezéseire) számítunk.
Ez mindannyiunk felelőssége. Mindenkire szükség van.
http://mindengyereklakjonjol.hu/
Read to me!
EVERY KID'S A WELL-eat! initiative aims to ensure social cooperation in the areas most vulnerable to the hungry and malnourished children in the proper context of food for school meals.
I wonder if this message reaches internet users around the world. So much money for this charity can becollected. In Hungary alone, more than 11 million active SIM cards, ie telephone subscription is. If only half ofsending an sms to accurately:
1 292 500 000 - HUF
EVERY KID'S A WELL-eat! initiative aims to ensure social cooperation in the areas most vulnerable to the hungry and malnourished children in the proper context of food for school meals.
http://mindengyereklakjonjol.hu/
Given that the effective starvation threatened the number of children in the most disadvantaged areas of the highest, and the 2010 budget of withdrawal due in the coming months in ways, dramatic dimensionsgyerekéhezés the next six months, the 33 most disadvantaged areas in the schools of dietary need of support - a total of 36,000 - 3000 Euro per month for child health value of food we want to ensure.
http://mindengyereklakjonjol.hu/
Food and all our initiative. offering financial donations are welcome, but most of all active help (ideas, self-motivated local initiatives) is expected.
This is everyone's responsibility. Everyone is needed.
relationship
International Transfers:
IBAN: HU23 1179 4008 2053 4156 0000 0000
BIC (SWIFT) CODE: OTPVHUHB
E-mail: mindengyereklakjonjol@mindengyereklakjonjol.hu
Landline Phone: 06-1-354-1605
Cell Phone: 06-30-661-1840